Családommal Győrött élek, immár 37 éve, de gyökereim ma is visszahúznak gyermekkorom világába, Vas megyébe, ahol az első irodalmi élményeimért, az indíttatásokért hálával gondolok tanáraimra, és szüleimre.
„Nekem a versek, a könyvek, az irodalom – élet és halál. Nekik köszönhetem, hogy hálás vagyok létemért – még ha megmutatta legkegyetlenebb arcát is – és nem hívom, de nem is félem már a halált.
Nekem a rím, a vers ritmusa a lét dallama – a boldogság, és a fájdalom muzsikája.” – vallottam erről egy régebbi naplójegyzetemben, és vallom azóta is. Nekem a vers a lelkem is…
Talán a gyász megélésének szinte szükségszerű magánya, a véget nem érő éjszakai töprengések élet és halál kérdésein, vagy valami különös, titokzatos kegyelemből adódó késztetésre történhetett, hogy a gyász – a könnyeken túl – tollat is rejtett a kezembe: talán, hogy írjak a fájdalmas, titokzatos taburól, megrendítő gyászról, majd a túlélésről, botladozásaimról a lélek rejtelmeiben.
„Lélekúton” járok „azóta”, és próbálok írni e titokzatos, különleges benső utazás fájdalmasan is felemelő élményeiről, és a bizonyságról is – hiszen megtapasztaltam – hogy létezik „azután” egy gyászoló anya számára is, s bár a fájdalom örök, mégis vállalnunk kell sorsunkat, és érdemes megélnünk létünk MOST-pillanatait.
Így születtek a tűnődő verssorok, naplójegyzetek, esszék a lét-nemlét valamennyiünket foglalkoztató kérdéseiről, a vágyott „örök körforgás”, a test és lélek, az ember és a természet végtelen újjászületésének, az értelmet adó emberi lét megélésének reményében.
Egyelőre Interneten keresztül juttatom el írásaimat az olvasókhoz, és verses antológiák őrzik azokat. Nemrégiben kaptam életem eddigi legmegtiszteltetőbb lehetőségét: a Győri Antológia Kör hívott meg állandó szerzői közé, és hosszabb (10 oldalnyi) verses bemutatkozásra kértek fel a 2011 őszén megjelenő Győri Antológiában.
Nem titkolt vágyam, hogy megérlelődjenek verseim egy önálló kötet kiadására is.
